2025. május 24., szombat

Első lengőkarok 325.000km

Kicseréltem mindkettőt délután. Azért nem állnék neki újra, mert a földön végezve elég jó tornagyakorlat, két nappal utána is érzem. Írom mi kell hozzá: kalapács, dugókulcsból 15,17,18. Villáskulcsból 21, csillag 18-as is jól jön. Akinek van talpas kiütő az úgysem olvas, bár nekem nem volt rá szükségem, azért jól jöhet. Hosszú hajtókar. Nyomatékkulcs. Ja, és két lengőkar is kell. Lengyelből tudtam legolcsóbban rendelni. Az Allegrón keresztül. Ez valahogy most nagyon megy, elég sok dolgot megtaláltam itt.

Alapállás

Az alábbi csavarok tartják az egészet a helyén. Elöl egy hosszú 15-ös aminek 18-as az anyja. Hátul szintén egy 15-18 páros és belül egy 18-21 páros. A talpasnál 17-es fogja, 50Nm-el. Na, ezeket ebben a sorrendben lazítottam meg, tehát a gyári ajánlás szerint az első hosszúval kell kezdeni. Eléggé meg van tépve, 120Nm + 90 fok! Majdnem a szíjtárcsához hasonló, azt is 100Nm + 90 fok tartja ha jól rémlik. Igaz az a futóműnél is keményebb csavar, 12.9-es. Aztán a két hátsót is meglazítottam, majd a talpast és könnyen kijött. A csavarok szépek voltak, nem rozsdásak, pedig 2003 óta tartanak.




Az újat viszont nem akarta befogadni jobb oldalon, egyszerűen nem ment a helyére. Dízelnél az üzemanyagvezetékek is útban vannak kicsit. Az első perselybe nem ment be, bárhogyan szenvedtem, zsíroztam. Ezért kitaláltam egy trükköt, hogy megtágítom a helyét egy ilyen megoldással.


Utána már be tudtam játszani, azonnal kapta is a csavart vissza, majd jött a hátsó traktus. Itt van egy alátét, amivel még nem találkoztam, nem is túl gyakori a neten keresgélve sem:


Azt már csak a beszerelés után vettem észre, hogy a Moog lengőkar nem tartalmazza ennek a negatív nyomatát, az eredetivel ellentétben. Remélem a ráhúzási nyomaték elég volt ahhoz, hogy belevésse a golyók helyét a lengőkarba. A gyárin sem túl határozott. A bölcsőn szépen szerkesztve van a 4 lyuk.


Szóval a hátsó, legerősebb csavart úgy tudtam rákapatni, hogy megemeltem a féktárcsánál a gólyalábat, de előtte a kerékcsavarokkal fixáltam. Így hátra felfekszik majd a csavarhoz a lyuk. Esetleg játszani kell a kormánnyal. 100Nm + 60 fok a meghúzás itt. A hátsó külső csavar 120Nm. Ha minden visszament frankón, mehet egy próbakör, majd futóműállítás. Feszesebb, azonnal reagál. Más probléma nekem nem is volt előtte, mint a kormány holtjátéka, meg hogy ki volt repedezve, töredezve az egész. Jöhetnek a maradék képek.


Szörnyű ez a blog, nem lehet a képeket normálisan elhelyezni...


















 

Felső motortartók 340.000km

 Ráz. Minden zörög belül, attól függően hol áll a fordulatszám. Úgy vezetek, hogy állandóan tapogatok mindent, hogy hagyja abba a zörgést. A kormányon nagyon észrevehető. Nem volt ez ilyen! Kiengedem a kormányállítót, teljesen megnyugszik. Hmm...utána olvastam, ha valami rázni tud, az a főtengely szíjtárcsa. Meg a lendkerék. Meg még ki tudja. De a motortartókat mindenképp ki akarom cserélni, nekem gyanús, hogy a bal oldali a légszűrő alatt össze van rogyva. Egy rendkívül jó tanácsot kaptam egy videóból, miszerint a jobb oldali csakis gyári legyen és hidrocsapágyas. Az eredeti is az volt, aztán elengedte az olajat. 10 éve ennek már...akkor Febi került be, hát ennyit bírt. Igaz a gyári is.

Meylén kívül szóba sem jöhet más. A bal oldalra meg legyen egy SWAG. Megnéztem, ahogyan az Autodoc oldalán a csaj kicseréli mosolyogva. Hát ez ilyen egyszerű!? Mondjuk kapta a WD40-et a hosszbordás is rendesen. Tudjátok hányas kulcs kell a jobb oldalihoz? 18! Hosszított! Ritkaföldfém. Miután meglett ez is, hozzáláttam, először a jobb oldalihoz. Motort alátámaszt, kicsavar-becsavar. Azaz csavarna, ha elérné a menetet az anya! Motoron emel...emel...emel...hű!...emel...nagyon lent volt már! Itt vannak a nyomatékok

A 80Nm 18-as, a 48Nm 15-ös kulcs


A 133Nm 21-es kulcs, a többi 15


Ennyi a bal oldali tartó magasságkülönbsége. Balról az új :)

Ez is nagyon lent volt, nem érték el az anyák a menetet. Váltó alátámaszt, kicsavar-becsavar. Emel...emel.... Hamar meg lehet lenni vele, majd következik a döbbenet! NEM RÁZ! NEM REZEG! Mintha másik autó lenne! 17ezer + 9 ezer kb. a kiadás. Ne gondolkodjatok rajta, cseréljétek és hidrocsapágyast válasszatok jobb oldalra!  

Kormánygömbfejek

 A kirepedezett gyári alkatrészek helyett beszerelem a polcon váró BGA márkájúakat. Nagyon tetszetős a BGA designja a weblapon és a csomagoláson is. Engem megvettek teljesen. A régieknek semmi bajuk amúgy, de műszakin lehet kiszúrják a repedést. Csak a bal volt elrepedve egyébként. Na mivel ilyet se csináltam még, ezért alig vártam, hogy nekilássak. Két csavarkulcs, két marokkal feszítve, nagyon nehezen engedtek el. 

Mérés és fényképezés. Aztán volt még gázégőzés, kalapálás...


Szuper csomagolás Angliából


Végre nem foglalja a helyet a polcról, mert itt az igazi helye.





Levegő beömlő (szaxofon)

Szóval a múltkori szerelés alkalmával vettem észre a repedést a cső nyakán. SOS rendeltem egy beömlőcsövet. Alig vártam, hogy megérkezzen, mert így tiszta levegőt kap a turbó, igyekeztünk sehova sem menni, mégis kellett. 

Épp csak odanéztem és máris mit látok?!

Így hamisan szól a szaxofon

Kicsit sakkoztam melyiket rendeljem, mert egész nagy választék van ebből, és NRF-et választottam. Nagy cég, hajóipari alkatrészekkel, biztos jó. Gyorsbilincsek a gyárin, egyszerű bilincsek az újon. A turbónál gumi tömítőgyűrű. Méretben pontos, minden jó, csak kicsit ronda a felülete, mint amit lelakkoztak és feljött róla a lakk. Azért nem véletlen, hogy nem használnak hagyományos csavaros bilincseket gyárilag. Nem fér el, kidörzsöli a vezetékeket. Ezen meg csak az van, elkezdtem kicserélgetni rajta, amivel egy halom idő elment és nem is sikerült mindet. Ügyesen kell elhelyezni, hogy a kábeleket ne érintse. 

A csere után szusszanhattam végre én is, szűrt levegőt kap szegény turbóm végre!



Első, belső stabilizátor perselyek 340.000km

Mivel jól sikerült az autót stabilizálni a hátsó perselyek cseréjével, folytatni akartam az elsőkkel. A gyári leírás szerint le kell engedni a bölcsőt a cseréhez. Ezt semmiképp nem akartam kivitelezni. A kerékjárat nagyon szűk a csere kivitelezéséhez, lehetetlen a tartó csavarokat innen megengedni. Viszont! Viszont fentről a motor mögött tisztán látni a két csavart a jobb oldalon. A balon csak az egyiket. Megmértem milyen mélyen van és rendeltem egy 75 cm-es toldót 1/2 colra. Rendeltem még egy csuklót is hozzá, mert szögben azért van eltérés. Na és 13-as dugókulcs kell hozzá.

Azt kell kiszedni, majd összelegózni...

Meyle perselyeket rendeltem, bízom a márkában. Elég nehéz volt összerkani, állandóan játszani kellett a kerékmagassággal. 


A menetirány szerinti bal oldalon viszont még nehezebb a helyzet, mert útban van a kormány és az ABS kocka is. Viszont az első csavar elérhető fentről! A hátsó csavart vagy úgy lehet, ha hegeszt az ember egy célszerszámot, ami kellően lapos és a kerékjáraton beér vele. A másik esély, ha aláfekszik és a kipufogó mellett egy csillag-csillag 75 fokos kulccsal apró mozdulatokkal kitekeri. Ez utóbbi sikerült, csak elugrott a régi kulcsom, elnyalódott. Így hát abbahagytam a műveletet. Viszont közben észrevettem, hogy a kormány külső gömbfeje ki van repedve. Ajaj, közeleg a műszaki! Szerencsére a polcon hevertek az új BGA alkatrészek már!  Csak vártam a pillanatra, hogy kicseréljem. Aztán meg ezt vettem észre...

Ez bizony a szívócső a légszűrő után. Azért a 20 év olajos levegő mégiscsak kikezdi a gumit. Vajon mióta szívta itt a friss levegőt a turbó? Az igazság, hogy ezt hallani azért. Lesz tőle az autónak egy trombita mellékhangja. Rendelni kell egy ilyet...



2024. augusztus 24., szombat

Sway bar - avagy a legolcsóbb tuning, amit magad is elkövethetsz!

    Az autó inog, ha elmegy egy másik autó mellette, vagy ha fúj a szél, ami autópályán nagyon idegesítő, vagy nyomvályúban. A lengéscsillapítók jók. Viszont a stabilizátorrúd perselyek még az eredeti Fordok. Aztán jött az ötlet..! minden perselyt kicserélek! Plusz a hátsó lengéscsillapítókat is!

 Első körben a két hátsó "sway bar bushing"-ot, vagyis a stabilizátor rúd kasztnihoz csatlakozó gumiperselyeit cserélem. Hivatalosan "Anti roll bar bushing"-nak hívják az angolt beszélők. Ezek a polcon voltak már korábbról. Pár képet készítettem csak, van róla videó a neten, amolyan kicsavarom- becsavarom munka. 

A két persely hűlt helye
A perselyek, gumik nélkül

Elnézést a gyáritól eltérő szerelési módért, egyszerűbbnek tűnik csak a bilincseket leszedni és kicserélni a perselyeket a gyári leírással ellentétben, ahol még a rugókat is kiszerelik. Aztán a visszarakás a gyári szerviz, azaz a TIS szerint "A stabilizátorrúd perselyeket megfelelően kell elhelyezni a stabilizátorrúdon, kenőanyag nélkül." Ehhez képest mindenki bekente valami zsírral előtte. Azután rögtön ezt írja: "Győződjünk meg róla, hogy a persely-zsírzófej a baloldalon van." Nem tudom itt mire gondol, hiszen nem szabad kenni, meg nem is lehet. Mindegy, egy kis félgömb van a persely egyik felén, annak balra kell lennie. A zsírzás helyett "A bilincseket a beszerelés megkönnyítésre bevizezni." 45 Nm a meghúzási nyomatéka a négy csavarnak. M10 4cm hosszú csavar (10.9 minőség) és 3cm a menet. 

Ez után kicseréltem ezen stabilizátor rúd futóműhöz kapcsolódó két kis stabilizátor pálcáját, amit sokszor megtettem már, de most Moog-ot rendeltem. Ehhez meg sem kell emelni az autót, csak aláfekszünk a porba, mocsokba, miközben a szúnyogok csípnek és könnyedén kicseréljük a két kis pálcát. Mind a kettőt kicsavarozzuk két 13-as kulccsal és lenyitjuk a sway bar-t. Visszatesszük az újakat és meghúzzuk 15 Nm-el. Terepjárókon szokás lenyitva hagyni, mi most nem azok vagyunk :) 

A régi lecsavarozása

Húha...elég ramaty állapotok!

Bontsunk inkább újat!


Erős, nem gumiszerű anyagból készült

Update: 2024.09.03. az autó határozottan jobb lett, amit nem csak én vettem észre! Már a perselyek cseréje után is jobb lett, de a pontot a stabpálcák tették fel. Elképesztő, hogy viszonylag olcsón, jó minőségű alkatrészekkel gyári állapotba sikerült hozni a hátulját! Nem mozog, nincs "sway", nincs hullámzás, az úthibák nem döntik ki a vizet a palackokból, stabil (mint a Forint). Az utóbbi idők legjobb döntése volt ezek kicserélése.

Megérkeztek a lengécsillapítók és az első perselyek is (Meyle). 

Tervezetten kicserélem a két hátsó lengéscsillapítót. Jelenleg 69-70% a mérési eredményük, Sachs és 8 évesek. Egyszerre lettek cserélve az elsőkkel, amik még 79-80%-osak és KYB, azaz Kayaba-k. Ráadásul a hátsó rugók is KYB-ek. Így aztán kerül amibe kerül, hátulra is KYB kerül. 

Régen látott Made in Japan felirat!


Rosszabb biztosan nem lesz, ha ezt becserélem :) 

2024.10.15. Megvagyok a hátsó lengéscsillapítók cseréjével. Sietni kellett, volt egy órám rá! Akinek kombi van, annak könnyebb a dolga, négy 15-ös csavar áll csupán a siker útjában. 150Nm a meghúzási nyomatékuk. Kezdőként fél óra alatt lettem kész. Hajrá, mindenki cserélje ki gyorsan a tél előtt!

2024. július 1., hétfő

Hátsó ajtó átvezető kábelköteg - Ha van szabad 4 órád

    Általánosan a kombi autóknál jellemző, hogy a sok nyitogatástól megtörnek a vezetékek a hátsó ajtó átvezetésnél. Valamiért az oldalajtóknál nem annyira, azok kisebb szögben nyílnak. A Focus I csomagtér ajtaja egy elkapkodott tervezés bánatos eredménye. Ugye a Focusnál inkább a hatchback formára mentek rá, a kombit csak gyorsan megoldották. Nem is illeszkedik a formavilágba sem a hátulja. Tele is van problémával...

    Egyik probléma a kábelköteg, ami átmegy ide és feszültséggel látja el a fűtőszálat, ajtónyitót, rendszámvilágítást, ajtónyitás érzékelőt, kulcsos nyitás érzékelőt, féklámpát, ablaktörlőt. Összesen 10 vezeték megy, ebből kettő vastagabb; a test és a fűtőszál. Szóval, ha valaki panaszkodik, hogy a nyitógomb nem nyitja ki a csomagtérajtót (zöld-fehér vezeték), vagy nem fűti le eléggé a párát, vagy állandóan világít a nyitott ajtó visszajelző a műszerfalon (nálam ez volt), az máris biztos lehet abban, hogy kábelköteg probléma lesz. Ezek a jobb esetek, hiszen simán mehet zárlatba is. Na most jött el az idő, hogy kicseréljem az egészet! Lehet kapni ilyen szettet is horror áron, vagy lehet venni rugalmas vezetéket helyette. Métere fagyi árában van, ami nem kevés igaz, de elég költséghatékony megoldás! 


    Öt eres, rugalmas, 1,5 és 1,0 mm2-es, ezekből már lehet építkezni. Kell hozzá páka, szike, blankoló, zsugorcső a szokásos műszerész dolgok. Ja és csipőfogó! Van két nagyon egyforma barna-fekete vezeték, ezeket előre meg kell jelölni, mert máshova mennek. Le kell szedni két oldalt a műanyag borításokat, hogy a tetőkárpit lenyíljon, különben nem lehet hozzáférni. 

Az eredeti állapot


Ja igen, az ablakmosó cső is a problémás kategória,
extra ruganyos kell belőle

Van egy extra testelése az ajtónak, ezt
jelöltem ilyen szépen



    Forrasztásnál azt a módszert választottam, amikor a blankolt egyenes szálakkal összetoljuk a két vezetéket és picit csavarunk rajta, majd mehet a forrasztás. Így nem lesz annyira vastag a kötés, nem probléma, ha egy hosszban vágjuk el. Egyébként a legvékonyabb az az ajtónyitás-érzékelő fekete-piros vezetéke. Ez teljesen szakadt volt nálam. A fűtőszálnak csak a szigetelése volt töredezett, több másnak is inkább csak a szigetelése töredezett, illetve a kiegészítő testelés volt törött.

Talán a következő 20 évre megoldottam a problémát, majd jelentkezem, ha mégsem :)