2011. október 8., szombat

Elment a töltésem (173.000 km)

Nem tudom, hogy van-e köze az új akksihoz, de elment a töltésem. Már kezdtem hiányolni a hibákat. Épp megszüntettem a Nexus-féle gázolajszagot (laza volt a nagynyomásún a nyomás és hőérzékelő is...) Erre tessék, megszűnt a töltésem. Lehúztam a generátorról a töltésvezérlést és így sincs egyáltalán semmi. Ilyenkor 13,7V-nak kell lennie, vészüzemmód. Szóval gyanítom, hogy generátor probléma. A Focus töltése megér egy misét, rendkívül intelligens. Így is nevezték el: smart charge system. Erre azért volt szükség a Ford szerint, mert így környezetkímélőbb a dolog, vagyis az optimalizált töltés miatt hosszabb időt bír az akku. Csak legalább szólna mielőtt tönkremegy. (Ez még hiányzik belőle.) 
Szóval a PCM nem vakon tölt 14,4V-ot, hanem a hőmérséklettől (beszívott levegőből és vízhőből számított), terheléstől függően állítja be az értékét. Ez lehet akár 16V(!) is. Emiatt kell Ca, azaz kalcium akkumulátort venni. Az bírja csak ki. Tovább görgetve a dolgot, a töltőrendszer figyeli a feszültséget, és ha kevés, akkor nem engedi bekapcsolni többek közt a szélvédőfűtést, majd a hátsóablak-fűtést, klímát. Ha pedig túlfeszültséget érzékel, önmaga kapcsolja be a szélvédőfűtéseket. Képes fordulatszám emelésre is a megfelelő teljesítmény érdekében. Önindításkor nincs gerjesztés, hogy simábban induljon a gép. Indítás után viszont fokozatosan növeli a teljesítményt. Ha 20 mp-nél továbbtartó hiba lép fel, kigyújtja a check lámpát. Nálam is ez van. Önteszttel megnéztem, de nincs tárolt hibakód. Világos az üzenet, minek is kód hozzá.
Ahogyan meg vala írvala, a fesszabályzó adta fel a harcot. Egyben cseréltek generátor csapágyakat is, így vállaltak rá garanciát. Egy rúd aranyat otthagytam, ami fedezi a költségeket. A focusklubosok megnyugtattak, hogy ez szériahiba.

Update 2011.11.13: Újra elment a töltésem. De visszajött! Újraindítással...szóval alacsony a fesz, ugrál, nem bírja a terhelést. Eléggé ingadozik fordulatszám emelésre. Pár videóm is van.
-Az elsőn egy sima tompított felkapcsolás látható.
-A másodikon sima alapjárat.
-A harmadikon megterhelem a fűtések beakapcsolásával, illetve rálépek a gázra kissé. Látható továbbá 1:13-nál a munkatársam is. Amikor kiszállok úgy örül, mintha megérkeztem volna :)
-Az utolsón pedig a letiltott állapot figyelhető meg. Fordulatszám emelésre stabil marad 13.9 Volton.






9 megjegyzés:

  1. Szia, zoltán vagyok, jelen pillanatba találkoztam egy ilyennel a szervizben nálunk, mi a tehendő?
    a kliens ki van borulva...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,mit lett a generátorra a megoldás?Én ma cseréltem bronzkeféket,fesszabályzót,vezetéket.,de vissza jött az akku lámpa... Köszi

      Törlés
    2. Szia,mit lett a generátorra a megoldás?Én ma cseréltem bronzkeféket,fesszabályzót,vezetéket.,de vissza jött az akku lámpa... Köszi

      Törlés
  2. Szia. Fesszabályzó csere, eredetire. Az utángyártott nem jó, a fűtött szélvédő már túlterheli.

    VálaszTörlés
  3. Engem is érdekelne mi lett vége mert ugyan ez a helyzet a tddi focusommal .
    Tiano honnan tudom melyik alkatrész volt benne gyárilag ?
    Illetve magneti marelli ment benne tönkre és az hogy lehet hogy több hónapig bírta aztán egyszer csak kaput . ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A vége itt található: http://mytdci.blogspot.hu/2011/11/probapad-nem-minden.html
      Nekem az az érzésem, hogy az akksival is lehet összefüggésben. Vagy csak elöregedett már az elektronika. Nekem is Marelli a generátor, de a fesszabályzó az más gyártmány volt, már nem emlékszem. Esetemben megvédte az elektronika, nálad lehet valami egyéb probléma is fennáll. (Kicsit későn válaszoltam... :) )

      Törlés
  4. Tibor!

    Nézd meg a szabadonfutót, amit a hosszbordás szíj hajt, nincs-e berágódva! Hallani is ha nagyon rossz. Ezen keresztül hajtja a generátort. Be tud jelezni a rendszer miatta.

    VálaszTörlés
  5. Köszi a választ,az enyém nem szabadonfutós.

    VálaszTörlés
  6. Akkor sajnos nem tudok több ötletet, nekem akkor bejelzett. Kalciumos az akksid? Próbálj meg ez alapján elindulni esetleg:
    http://autotechnika.blogspot.hu/2009/11/inteligens-toltesrendszer-ford.html

    VálaszTörlés